Az igazság az, hogy külsőleg hasonlóak, csupán a természetükben különböznek. Sok mende-monda kering róluk, vannak amiben megeggyeznek, vannak dolgok, amikben eltérőek.  Egyes törpék és koboldok mágikus erővel rendelkeznek, amíg a manók inkább nagyon eszesek. Kicsi termetük ellenére erősek, nem vetik meg a munkát, szorgos népség. Biztosan te is hallottál már meséket a bányákban dolgozó törpékről.

- Ó, igen! Kislánykorom egyik kedvence volt a Hófehérke, leginkább a törpék miatt. Igaz volna, hogy bányászokként ténykedtek? Jaj, bocsáss meg, néha még magam sem tudom eldönteni, hogy miképp beszéljek róluk: jelenben vagy múltban?

- Értelek. De csak gondolj abba bele, hogy szerinted régen minden ami varázslatos volt, mára teljesen eltűnt? Persze szívük joga itthagyni az emberek világát...bár szerintem akadnak még itt-ott - mosolygott sejtelmesen a fa.

Szóval a törpék a mai napig a föld alatt laknak?

- Nem csak ők. Mindhárom faj elbújt az emberek elől. A törpék megtalálhatóak barlangokban, hegyek gyomrában, alagutakban, de kétszer se mondom, hogy ugyanezen helyeken húzták meg magukat a manók és koboldok is. Az emberek megjelenése és térhódítása visszahúzódásra késztetett mindenkit. Valaha ezek az apró lények pedig őket szolgálták. Könnyítették az emberek életmódját, persze a néhai csínytevés is hozzá tartozott a jókedvhez, amit készséggel biztosítottak a házimanók.- régi idők emlékképei táncoltak szemeiben, hatalmas szája sarkában mosoly bujkált, majd hangos kacarászásban tört ki.

- Ejj. de szép idők voltak azok! Ahogy a tündérek, úgy ők is imádták a zenét és a táncot! Sok éjjelt zengett be a mulatozásuk és a jókedvük. Verseket költöttek, zenét írtak, hangszeren játszottak. Mindent ők sugalltak az embereknek, hogy megismerhessék ezt a meseszép dolgot. Angyalokkal és tündérekkel küldték el sugallat formájában annak, aki arra volt fogékony. Mégis, mit gondolsz, hogyan születtek a régi mesék, a dalok, a könyvek és megannyi dolog?- kérdezte irónikusan, választ nem is várva.

- A tündérek és angyalok közös munkája mindaz, amit mi emberek művészetnek hívunk? Ezek szerint ők választják ki a muzsikust, a meseírót, költőt, festőt?...ah! Hát ez valami fantasztikus! - Pattantam fel ülő helyemről.

- De ha ezek a pici lények ilyen okosak és ennyi mindenhez értenek, akkor miért nem maradtak itt többen tovább segíteni minket?- kérdeztem csalódottan

- Nagy sóhaj- Mert elfeledték őket. Talán sosem hittek bennük igazán. Sokan azt hiszik, hogy a tehetség csak születik velük, pedig nem teljesen. Sokak munkája fekszik abban, hogy valaki szépen fessen vagy írjon. Az ember nem ismeri fel, hogy mihez van képessége, ezért mindenbe csak belefog, ide-oda kapkod. Viszont kicsiny lények sokasága megérzi, hogy mi áll a szívéhez a legközelebb, így súgnak neki, folyamatosan terelgetik az útján, amíg szép lassan beteljesíti életfeladatát. Ahogy öregszik ez a Föld és peregnek egymás után az évek, emlékünk megfakul. Ki hisz már a csodákban? Ki nézeget hosszabb idejig egy virágot vagy dédelget egy kis állatot? Ki vár arra egy virág mellett guggolva, hogy előbújik belőle egy tündér?

Sóhajtott a fa lemondóan és nagyon szomorúan. Kevesen maradtunk, akik tényleg hiszünk bennük és nap mint
nap várunk valami apró csodára. Sokan azt hiszik, hogy a csoda mindig nagyban mutatkozik meg, pedig amikor új bimbó hajt a zord tél után, az is csodálatos. Annyira rohanunk, hogy nincs időnk észre venni ezeket az apró örömöket. Pedig milyen csodás  Nap felkelése és elvonulása, a madarak vándorlása, az évszakok váltakozása!

Próbáltam összeszedni a gondolataimban, hogy mikor szántam arra időt, hogy megcsodáljak ennyi mindent és magamba szívjam a látványt? Ritkán fordul elő, pedig mindig sóvárgok valami szép után és közben észre sem veszem, hogy ott van az orrom előtt.