Réges régen történt már, idejét is elfeledtem, amikor először hosszú álmomból felébredtem.- kezdte lassan mesélni a tölgy. Ember alig járt e vidéken, elrejtettük a kíváncsiskodó látogatók elől, hogy ne sérüljön a világunk. Az a hír járta, hogy az ember pusztító lett, mindent magának akar, hogy otthonát díszítse, velünk éksítse, legyen szó a gyönyörű szarvas koronájáról, vagy a talpad alatt hajladozó virágokról. Sok testvér erdőnk elpusztult ezen dolgok miatt, ezért úgy döntöttünk, hogy védő burkot vonunk az erdő köré, hogy csak az léphessen be, akinek tiszta a szíve.

- és pontosan mit jelent ez?

- Aki meglátja a szemnek láthatatlant, okkal érkezik ide.

- Ó, tehát ezért mondtad, hogy én is okkal kötöttem itt ki!- ujjongtam a felismeréstől

- Igen, gyermekem. Csak azért találtál rá az erdőre, mert szükséged van ránk, vagy éppen nekünk rád. Ezt nem tudhatjuk. De fontos, hogy bárkinek is beszélsz erről a helyről, nem fog hinni neked, hiszen csak Te vagy az, akinek megmutatkozunk. Ezer évente egy ember. Az erdő azért választott téged, mert eddigi életed során is védted a természetet és lakóit, legyen az kicsi vagy hatalmas, Te egyformán szereted őket.

- Örülök, hogy ilyen jól ismersz- kuncogtam- cserébe szeretném én is jobban megismerni ennek a csodálatos erdőnek a lakóit. Aztán közben lehet, hogy rájövünk arra a rejtélyre, miért vagyok itt.

- Rendben...Hol is kezdjem?- töprengett. Ó, megvan! A legrégebbi lakókról mesélek először. Ha figyelmes vagy, még láthatod is őket.

- Igazán?- lelkesedtem- Kiket?

- A tündéreket